Szép Orosz lencse.
Sokáig vadásztam rá, végül sikerült meg is szereznem. Pár képet készítettem is vele, de most pihen megint. Korábban éveket szunyókált gyári csomagolásában, egy polc méllyén. Most a kanapéban pihen tovább, de nem egyedül mint azelött. Van társasága neki. Tegnap szereztem meg a kistestvérét, egy MIR-1B személyében. Mit mondjak, jól elvannak egymás mellet.
Azért a MIR-10A közelebb áll hozzám. Szerény véleményem szerint jobb képet készit a kistesónál. A mérete is sokkal jobb, nagyobb s jobban kézre esik.
Orosz barátaink az 1970-es évben kezdték gártani, aztán az 1980-as évek végén, be is fejezték. Szerintem kár volt. Jöhetne frissítés, kapós is lehetne.
Ami meglepő és tetszetős számomra, az a közeli élesség pontja. Érdekes hatása van, de ha az ember eltalálja a jó bellítást, bitang kép születhet. Ami viszont kevésbé tetszik, nem elég éles. Jó-jó, de nem az igazi. Felraktam a FujiX-M1 masinára, ránagyítok a témára, élességállítás gyanánt. Aztán. Már látszik is a kijelzőn a kicsi disznóság. Na mindegy, ez van ezt kell szeretni. Esetleg nem.
Eltelt pár 7 és végül is eladtam eme lencsét. Még csak nem is bánom. Lelkiismeret furdalás nélkül persze. A hölgy aki megvette, nagyon bolldog tulajdonos lett. Én is örülök neki. Szép fényeket kívánok Neki.
